fbpx

Az alacsony magnéziumszint csökkentheti a D-vitamin hatékonyságát

A D-vitaminszint növelése érdekében fontos, hogy ne feledkezzünk meg a magnéziumról sem!

A „The Journal of the American Osteopathic Association” című folyóiratban megjelent áttekintő tanulmány megállapítása szerint a D-vitamin-anyagcsere nem megy végbe megfelelő magnéziumszint nélkül, ami azt jelent, hogy az amerikaiak közel fele inaktív formában raktározza a D-vitamint.

„Az emberek úgy fogyasztanak D-vitamintartalmú étrend-kiegészítőket, hogy nincsenek tisztában azzal, hogy hogyan hasznosul. Magnézium nélkül a D-vitamin nem igazán hatásos és biztonságos” - mondta a tanulmány társszerzője Mohammed S. Razzaque PhD, a Lake Erie Csontkovács Gyógyászati Egyetem kórélettan-professzora.

Razzaque magyarázata szerint a D-vitamintartalmú étrend-kiegészítők fogyasztása akkor is növeli a kalcium- és foszforszintet, hogyha egyébként D-vitaminhiányos marad a szervezet. Ezzel az a probléma, hogy érelmeszesedés alakulhat ki, hogyha nincsen jelen elég magnézium ennek a mellékhatásnak az ellensúlyozására.

Kisebb mennyiségű D-vitamin-kiegészítés is elegendő a megfelelő D-vitaminszint eléréséhez azoknak az egyéneknek, akiknek optimális a magnéziumszintje. Emellett a magnézium csökkenti a csontritkulás mértékét és enyhíti az alacsony D-vitaminszinthez köthető csonttörések rizikóját. - emelte ki Razzaque.

Ezeknek a tápanyagoknak a hiánya számos olyan betegséggel hozható összefüggésbe, mint a csontdeformitás, kardiovaszkuláris és anyagcsere betegségek.

A amerikai lakosságra vonatkozó napi magnéziumbeviteli ajánlás értéke 420 mg a férfiak, amíg 320 mg a nők esetében. Ehhez képest a lakosság jellemző étrendje csak ennek nagyjából a felét tartalmazza. Becslések szerint a lakosság körülbelül fele magnéziumszegény étrendet tart.

Kutatók szerint a természetes élelmiszerek csökkent fogyasztásával, az iparosodott mezőgazdaság kialakulásával és az étrend megváltozásával magyarázható a csökkentt magnéziumbevitel. Azoknak az embereknek a körében alacsony a magnéziumszint, akik finomított gabonafélékben, zsírban, foszforban és cukorban gazdag élelmiszereket fogyasztanak.

„A megfelelő magnéziumbevitel mellett csökken a D-vitaminhiány kialakulásának esélye és kevésbé van szükség D-vitamin-kiegészítésre”- tette hozzá Razzaque.

A magnézium a negyedik legnagyobb mennyiségben előforduló ásványi anyag az emberi szervezetben a kalcium, kálium és nátrium után. A magnéziumban gazdag élelmiszerek a következők: mandula, banán, bab, brokkoli, barna rizs, kesudió, tojássárgája, halolaj, lenmag, zöld színű zöldségek, tej, gomba, olajos magvak, zabkása, tökmag, szezámmag, szójabab, napraforgómag, csemegekukorica, tofu és a teljes kiőrlésű gabonafélék.

Forrás: https://www.sciencedaily.com/

Figyelmedbe ajánljuk a következő megoldási javaslatainkat:

Ha értesülni szeretnél legújabb akcióinkról, ajándékainkról

Kérjük töltsd ki!
Kérjük töltsd ki!
Elolvasás után jelöld be a mezőt!
Kérlek, ezt a mezőt is töltsd ki!
"Nem vagyok robot" teszt sikertelen.

Elérhetőségeink

Központi telefonszámunk:
+36 1 800 1999
Munkanapokon 9:00-15:00 között.

E-mail: info@wtn.hu
Terméktanácsadás: kérdéseit várjuk a hogyan@wtn.hu e-mail címre.

Telefon mellékek

1-es mellék: Leadott megrendelések
2-es mellék: Csomagszállítás
3-es mellék: Számlázás
4-es mellék: Viszonteladói, kiskereskedelmi információk

Kövess Minket